2014. november 30., vasárnap

Még nem hír, de...

...apró reménysugár:


Imádkozzunk együtt, hogy rájöjjenek, hogy lehet egy ennyire félbehagyott sorozatot normálisan folytatni. 

Ha már itt tartunk, feltenném a kérdést: ti hogy látjátok ezt, mennyire gáz olvasói szemszögből, ha félúton kiadót, dizájnt, fordítót vált egy sorozat? Szerintem olyan lenne, mint a számozott könyvek: egyedi és megismételhetetlen. Ez kérem, történelem. Nalinit megmentették az olvasók, megmentette a kiadó, ami egy törés a sorozat életében, egy sebhely, de pont ettől lesz még inkább a miénk.

Azok kedvéért, akik csak minden második mondatot olvassák el, hangsúlyoznám, hogy ez nem azt jelenti, hogy a Könyvmolyképző elvállalta a sorozatot. De gondolkodik rajta. Mi meg örülünk, és remélünk, mert már nagyon szeretnénk azokat a 6. részeket (akár üres fehér borítóval is, ha ezen múlik, majd nyomtatunk rá valamit házilag). Meg az összes többit. Meg a Rock Kiss sorozatot, ami annyira friss, hogy szeptemberben jelent meg az első része. Jézusom, de örülnék, ha ez összejönne... :)

A burok - a film

(Bocsánat, mostanában filmnézős kedvem van, majd nemsokára jön a könyvdömping is, csak győzzek írni is róluk.)

Minden előítéletem dacára, amit Stephenie Meyerrel és az egész Alkonyat-hányással kapcsolatban érzek (amit egyébként elolvastam és egy darabig néztem is, annyira végülis nem utálom, mint amennyire a minősége indokolná), azt kell mondanom, hogy ez a film nem volt rossz. Az elején mondjuk még jó se, de a végére egészen összeszedte magát. 

Az első negyed órában majdnem hagytam a fenébe az egészet, amikor elhangzott a világ legostobább szex előtti beszélgetése. Valahogy nekem nem jött át semmiféle romantika abból, hogy amikor először megláttál, lesmároltál, aztán azóta se (naná bazzeg, mert lefejelted érte, nem rémlik...?), pedig nekem már nagyon viszket, meg hát lehet, hogy holnap meghalunk, szóval nosza, ne legyél fatökű. Olyan... Hiányérzetem van. Mintha... Nem is tudom, kimaradt volna pár lényeges lépés? Persze sosem voltam még űrlényinvázió áldozata, lehet, hogy olyankor ez a normális, beindul a fajfenntartó ösztön, aztán kell a fenének a vacsora meg az ismerkedés, arra lesz még kilenc hónapunk. A fontossági sorrend, ugye.
Aztán baromi zavaró volt, hogy a pasik (az egyik jópasi, a másik jópasi, meg aki meg akar ölni, meg a körülötte lófráló még néhány) mind ugyanúgy néztek ki, ugyanúgy öltöztek és ugyanúgy beszéltek, úgyhogy elég sokáig nem tudtam megkülönböztetni őket, ha éppen nem szólították a nevükön egyiket se. Bár persze lehet, hogy ez az egész jelenség csak a borzalmasan rossz arcmemóriámnak köszönhető, meg a kicsi monitoromnak. Meg talán a szinkronnak. Lehet, hogy az eredeti hangjuk jobban különbözik, nem tudom, mindenesetre ezen kívül meg vagyok elégedve a magyar változattal. 

Pozitívum, hogy érdekes módon egyáltalán nem volt nyálasan romantikus, sokkal inkább Vándor/Vanda vívódásairól szólt, meg a két faj együttélésének lokális és globális problémáiról, mégpedig nagyon érdekesen. Persze, kellett bele az a romantika is, hiszen az volt a motiváció magára a belső konfliktusra, de nem túlozták el. Komolyan mondom, jól fel van építve, érdekes volt és elgondolkodtató, egész hihető űrlényekkel, meg egész hihető reakcióval a lázadó közösség részéről. Nem sikoltoztam kétpercenként, hogy de hát ez hülyeség, teljesen meg vagyok lepve. Nem tudom, hogy a könyv milyen, de szerintem nem fogom elrontani ezt az élményt azzal, hogy elolvasom, legalábbis nem a közeljövőben. 
Amúgy a színészek és a karakterek jók, szerethetőek; a sztori nem ül le, pörög rendesen, több szálon fut, de azért hagy időt gondolkodni meg elmélyülni is, szóval komolyan, le a kalappal. Az ugyan várható volt, hogy hogyan fogják végül mégis megmenteni mindkét csajt (szegény Vanda kaphatott volna valami szebb testet is :D), a legvégéről viszont mindenképpen kiemelendő, hogy  a film pusztán azzal az üzenettel is tudott nagyon erősen zárulni, hogy van remény, nem kellett hozzá konkrétan megmenteni a világot, de nem is érzem azt, hogy ez egy folytatás beharangozója lett volna. Tökéletes befejezés, köszönöm!

Aki az Alkonyatból kiindulva ódzkodik a filmtől, az felejtse el az indokait, és igenis nézze meg, megéri. Én csak azt sajnálom, hogy eddig vártam vele. 

2014. november 25., kedd

Az emlékek őre - a film

Előrebocsátom, nem olvastam a könyvet. És mondjuk a film után annyira nem is tervezem, a háromnegyedéig teljesen akciómentes a sztori, és utána sem mondanám pörgősnek. Nem mondom, hogy nem érzékenyültem el egy-egy jelenetnél, mert vizuálisan nagyon odarakták a filmet - tulajdonképpen megéri megnézni annak dacára, hogy meglepően nem történik benne semmi -, de el sem tudom képzelni, hogy ez könyvben ne lenne végig halálosan unalmas vergődés és szájtátás.

A film mindenesetre lekötött az elejétől a végéig, mert azt a semmit nagyon gördülékenyen tudták tálalni, de nehéz róla bármi értelmeset mondani. Az első három percben világos lesz az alaphelyzet: disztópia, mesterséges világ, biztos sok volt a háború, de ez se jó, úgyhogy majd a kissrác megoldja. És jé, tényleg. 
Az akció amúgy kimerül egy pofonban, egy folyóba esésben, meg egy kis futkosásban. Komolyan. Mondjuk a társadalomra nézve üdvözítő, hogy ilyenek nélkül is lehet egy könyv/film sikeres, bár az azért érdekelne, hogy mások mit látnak benne. Olyan nagyon világrengető problémákat nem vet fel, legalábbis mindet megoldották már valamelyik másik világsikerű könyvben/filmben, a szerelmi szál is csak azért van benne, hogy a csajok örüljenek, szóval nem értem. Nyilván ha elolvasnám, kicsit megvilágosodnék, de az nem ma lesz. 


Ha már a sztoriról nem lehet, beszéljünk kicsit a szereplőkről: Alexander Skarsgård jelenléte számomra hatalmas pozitívum volt, sőt, eleve ez vett rá arra, hogy megnézzem a filmet. Ericet bárhol, bármikor, bármilyen mennyiségben képes vagyok fogyasztani. Nagyon szépen hozta a gyermekien naiv, szeretnivaló apukát (ezt a szerepet sokat gyakorolta anno a True Bloodban is, amikor valahogy cuki virágszálat csináltak a vámpírfélistenből), és képes volt úgy szerepelni, hogy nem vártam random felbukkanó meleg vérben úszó meztelen női testeket, ami azért nagy szó.
Jeff Bridges karakterét sokkal jobban szerettem volna, ha egy kicsit alkoholista, vagy legalább őrült - hiába no, Haymitch magasra tette a lécet mentorok tekintetében. Szerintem akart is rá hasonlítani a karakter, de nagyon nem jött össze, ezt a szerepet akár egy emléktöltögető számítógép is át tudta volna venni. 
Jonasnál kicsit rezgett a léc, nagyon könnyen átmehetett volna ilyen Eragonos túl lelkes, gyerekes hatású valamibe, de a srác becsületére legyen mondva, jól megoldotta. Tegyük hozzá, eredeti nyelven néztem, szóval nem tudom, hogy szinkronnal milyen, bár az előzetes alapján az sem feltétlenül gáz. 

És akkor a végére, amit abszolút nem értek: MI AZ ISTENNEK KELLETT ODA AZ A GYEREK?! Mármint hogy benne volt, az oké, na de megszökni vele...?! Otthon sem egyszerű ellátni egy csecsemőt, hát még a vadonban tök egyedül... Nagyon elszántnak kell ahhoz lenni, hogy ezt valaki végigcsinálja. Ezzel akarták megfogni a kiábrándult, egyedülálló, pedofíliára hajlamos harmincas anyukákat, hogy ideális apafigurát állítanak eléjük egy tizenéves srác képében? Fuj.
Nézz rá: barna bőr, naivan szexi séró, hűséges kutyaszemek, és gyerek, mint a gyengédség ultimate manifesztációja. Plusz ránézésre elég fiatal ahhoz, hogy bármit kezdj vele az ágyban, vagy azon kívül, istennőnek lásson, mert semmi tapasztalata nincs. Hát kell ennél több?



Na nem, ez sehogy sem áll össze, tedd le azt a kölköt. Komolyan. Fujbazzeg. Miért kellett ezt, most komolyan, miért...?