A burok - a film

(Bocsánat, mostanában filmnézős kedvem van, majd nemsokára jön a könyvdömping is, csak győzzek írni is róluk.)

Minden előítéletem dacára, amit Stephenie Meyerrel és az egész Alkonyat-hányással kapcsolatban érzek (amit egyébként elolvastam és egy darabig néztem is, annyira végülis nem utálom, mint amennyire a minősége indokolná), azt kell mondanom, hogy ez a film nem volt rossz. Az elején mondjuk még jó se, de a végére egészen összeszedte magát. 

Az első negyed órában majdnem hagytam a fenébe az egészet, amikor elhangzott a világ legostobább szex előtti beszélgetése. Valahogy nekem nem jött át semmiféle romantika abból, hogy amikor először megláttál, lesmároltál, aztán azóta se (naná bazzeg, mert lefejelted érte, nem rémlik...?), pedig nekem már nagyon viszket, meg hát lehet, hogy holnap meghalunk, szóval nosza, ne legyél fatökű. Olyan... Hiányérzetem van. Mintha... Nem is tudom, kimaradt volna pár lényeges lépés? Persze sosem voltam még űrlényinvázió áldozata, lehet, hogy olyankor ez a normális, beindul a fajfenntartó ösztön, aztán kell a fenének a vacsora meg az ismerkedés, arra lesz még kilenc hónapunk. A fontossági sorrend, ugye.

Aztán baromi zavaró volt, hogy a pasik (az egyik jópasi, a másik jópasi, meg aki meg akar ölni, meg a körülötte lófráló még néhány) mind ugyanúgy néztek ki, ugyanúgy öltöztek és ugyanúgy beszéltek, úgyhogy elég sokáig nem tudtam megkülönböztetni őket, ha éppen nem szólították a nevükön egyiket se. Bár persze lehet, hogy ez az egész jelenség csak a borzalmasan rossz arcmemóriámnak köszönhető, meg a kicsi monitoromnak. Meg talán a szinkronnak. Lehet, hogy az eredeti hangjuk jobban különbözik, nem tudom, mindenesetre ezen kívül meg vagyok elégedve a magyar változattal. 

Pozitívum, hogy érdekes módon egyáltalán nem volt nyálasan romantikus, sokkal inkább Vándor/Vanda vívódásairól szólt, meg a két faj együttélésének lokális és globális problémáiról, mégpedig nagyon érdekesen. Persze, kellett bele az a romantika is, hiszen az volt a motiváció magára a belső konfliktusra, de nem túlozták el. Komolyan mondom, jól fel van építve, érdekes volt és elgondolkodtató, egész hihető űrlényekkel, meg egész hihető reakcióval a lázadó közösség részéről. Nem sikoltoztam kétpercenként, hogy de hát ez hülyeség, teljesen meg vagyok lepve. Nem tudom, hogy a könyv milyen, de szerintem nem fogom elrontani ezt az élményt azzal, hogy elolvasom, legalábbis nem a közeljövőben. 
Amúgy a színészek és a karakterek jók, szerethetőek; a sztori nem ül le, pörög rendesen, több szálon fut, de azért hagy időt gondolkodni meg elmélyülni is, szóval komolyan, le a kalappal. Az ugyan várható volt, hogy hogyan fogják végül mégis megmenteni mindkét csajt (szegény Vanda kaphatott volna valami szebb testet is :D), a legvégéről viszont mindenképpen kiemelendő, hogy  a film pusztán azzal az üzenettel is tudott nagyon erősen zárulni, hogy van remény, nem kellett hozzá konkrétan megmenteni a világot, de nem is érzem azt, hogy ez egy folytatás beharangozója lett volna. Tökéletes befejezés, köszönöm!

Aki az Alkonyatból kiindulva ódzkodik a filmtől, az felejtse el az indokait, és igenis nézze meg, megéri. Én csak azt sajnálom, hogy eddig vártam vele.